Önéletrajzom
1952. május 16-án születtem Szekszárdon. Itt csak néhány hónapos koromig laktunk, mert édesapám a közeli Gemencen volt erdőmérnök, de áthelyezték Gyulára, így mi is mentünk vele, majd mire 11 lettem Budapestre költöztünk. A költözés nagy szerepet játszott életemben. Sok helyen laktam Budapesten is, és vidéken is éltem. Könnyen változtatok.
Kései gyerek vagyok. A szüleim 40 évesek voltak, amikor születtem. Egyke. Elkényeztetett.
Mindig szerettem volna testvért. Nem lett. A babáimmal sokat és sokáig – 18 éves koromig – játszottam. Már öt éves koromban azt válaszoltam arra a kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel, hogy ANYUKA.
Az lettem. Négy gyermekem van. Két fiú, két lány. Nagyon jó az áldott állapot.
Nagyszüleimet nem ismertem. Anyai részről a második világháborúban elgázosították őket. Apai nagyapám az első világháborúban meghalt, még édesapám egy éves korában.
Apai nagyanyám nem örült, hogy apám elvette anyámat, így nem ismertem őt sem.
Édesanyám tanár volt. Már ő sem él és apám is meghalt. Mindkettőjüket végigkísértem a betegség útján, egészen a halálig. Szép út volt.
Ez az út mind a részem. A különböző állomások, hullámok és hullámzások. Ez vitt még közelebb az emberek különböző problémáihoz: szociális, pedagógiai, pszichológiai megoldásaihoz.
Már gyerekkoromban kifejlett igazságérzetem volt, és mindig a gyengébb pártjára álltam. A bajba jutott emberekhez nagyon közel tudok kerülni. Kérdéseimmel, támogatásommal mindketten erősebbé válunk, és a probléma megoldódik magától. :-)
Nincs megoldhatatlan probléma, minden mélységből van kivezető út. Csak nem mindig megy ez egyedül. Kell egy segítő kéz. Itt van, nyújtom. Fogd és fogom.